avagy használható ötletek, gondolatok leltára

épkézláb

épkézláb

25. Nike Félmaraton

2010. szeptember 5., Budapest

2015. november 15. - Nagyonnagyék

25(00)

A maratonfutás 2500. évének kilencedik havának ötödik napján került sor a 25. Nike Nemzetközi Félmaratonra, ahol 10 500 futó keresett magának különböző távú kihívást.

A rekordszámú nevezés legnagyobb részét a 6100 egyéni és a 900 páros félmaratonista tette ki. Mellettük a 3,5 kilométeres Ligetkörön 3500-an futottak. A magyarokat öt kontinens 52 országából érkezett külföldi futó színesítette.

n1.JPG
 
Pontban 10 órakor Kiss Dániel atléta startpisztolyára indult el a handbike-osokat követően a 10 percig tartó futócsapat. Kellemes futóidő és az eddiginél színesebb szórakoztató program várta az idei résztvevőket.

A Hősök terét elhagyva az Andrássy úton hömpölygött a véget nem érő tömeg, ahol az 1 kilométeres szakaszon 5 különböző ponton egy-egy zongorista prezentált klasszikus zenét, ezzel hangulatossá téve a belvárosi betontömeget. Az egyedülálló hídfutások különlegességét a Széchényi emlékév szolgáltatta a Lánchíd kapcsán. A megunhatatlan panorámát a rakparton a kissé erős szél sem tudta elrontani.

A szervezők meglepetést a zongoristák mellett még a végére is tartogattak, hisz az utolsó kilométeren új nyomvonalon kanyarodtunk rá a Városligeti hídra, innen meg már csak a fák között sűrűsödő ember- és zászlórengeteget kellett fellelni, amelyek egyértelműen jelezték a célkapu közeledtét.

n2.JPG

A mezőny legjobbja Tóth László (Békéscsabai AC) 1:04:38-as idővel, további dobogós helyezettek még Erkolo Ashenafi (etióp) és Józsa Gábor. A nőknél a befutó sorrendje Papp Krisztina (UTE) 1:13:13, majd Staicu Simona után a harmadik Földingné Nagy Judit lett. A 21 kilométert futók közel két órán keresztül érkeztek célba, köztük több közismert személyiség (Fenyő Iván, Szijjártó Péter, Vadon János).
 
A színes mezőnyben Hajdúböszörmény képviseletében Lajos Bence, Szabó Zsolt, Varga László és Oláh Tibor futott. A Böszörményi Körútfutók SE tagjai közül Katonka Pál 1:34:49-es idejével eddigi legjobbját futottta Nike félmaratonon, míg én az 1:52:53-as időmmel 5. Nike célbaérkezésemet és a negyedévszádos létemet ünnepeltem a velem egykorú hazai félmaratonnal.
 
Remélem a félévszázadot is együtt ünnepeljük!

Nagy Enikő

A bejegyzés trackback címe:

https://epkezlab.blog.hu/api/trackback/id/tr657477942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása