Lehel vezér nyomán...
Ismét sikerült egy jó kis hatásvadász, mondhatni "populista" címet találnom, de mint később kiderül, talán nem is oly túlzó ez a titulus.
Mit ragozzam, augusztus 29-én Jászberényben, a Jászság fővárosában járt csapatunk, az immáron harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Zagyvamenti Maratonon.
A városról elöljáróban csak annyit, hogy múltját egészen Attiláig, a hunok királyáig vezeti vissza, kinek lakhelye a ferencesek - egykor pálosok - ódon temploma és zárdája helyén, sírja pedig a várost átszelő Zagyva medrében lett légyen volna. Igaz-e a monda vagy sem, csak egy van, ki tudhatja, mindenesetre máig is él az itt lakók emlékezetében. Épp úgy, mint Lehel vezér alakja, kinek híres-nevezetes kürtje a város becses ereklyéje. E domborművekben igencsak gazdag elefántagyar - mely valószínűleg bizánci eredetű - a híres Konrád császár vesztét okozta, innen a csorba, mely a végzetes csapás után keletkezett. Csorba ide, csorba oda, a jászkun kapitányok minden ünnepélyen oldalukon viselték, temetésükön koporsójukon függött. Sőt, ezen remekműhöz egy másik mítosz is kapcsolódik, mely szerint ki ebből kóstolja a Zagyva vizét, azonnal "jásszá válik". S ez bizony nem kis dolog. A jászok ugyanis délceg, eredetükre igencsak büszke náció, kik csak náluknál erősebbet, vitézebbet ismernek el atyafinak.
Azt, hogy Keresztesi László - Böszörményből elszármazott - (Körút)futóbarátunk erősebb vagy vitézebb volt-e e büszke népnél, amikor úgy döntött, hogy Berénybe teszi szálláshelyét, nem tudhatjuk, mindenesetre amit a helyszínen tapasztaltunk, az megnyugtató választ ad kérdésünkre. Őt ugyanis már olyannyira befogadták az itt lakók, hogy a város egyik igen komoly rendezvényének megszervezését - jelesül tehát a III. Zagyvamenti Maratonét - is rá merték bízni, s amikor így döntöttek, bizony jól döntöttek. Laci ugyanis a megmérettetésre késve érkezőket fuvarozott, lefutott egy félmaratont, besegített a főzésben s egyéb verseny körüli teendőkben is. Nem semmi egy figura, büszkék lehetünk rá, hogy ő is egyesületünk tagja volt valaha.
Természetesen igen komoly stáb is segítette a munkáját, akik éppoly nagy szerepet játszottak abban, hogy egy igazán emberi léptékű, akarom mondani futó-léptékű versenyt sikerült a Zagyva partján összehozni.
Pedig a természet bizony alaposan közbeszólt, ahogyan sok másban is az idén. Tudniillik az eredeti útvonal a Zagyva mentén haladt volna, gyönyörű ártéri környezetben, földutakon, szóval egy futó számára ideális közegben. Ezt a verziót a folyamatos esőzések, s az ezzel járó áradások írták át egy kevésbé vizes útvonallá, amely azonban a belvíz megjelenése után szintúgy használhatatlanná vált. Maradt tehát a harmadik variáció: az aszfalt. A pálya oda-vissza útvonal, melyet a félmaratonistáknak egyszer, a klasszikus távot teljesítőknek pedig ebből következőleg kétszer kellett teljesíteniük. Chipes időmérés - ebből, s csakis ebből akadt egy kisebb galiba a verseny végén - szinte tökéletesen sík pálya, ideális 17-18°C fok, egészen komoly mezőny mind tudását, mind létszámát tekintve.
A fentiek ismeretében veselkedett neki a négy, akarom mondani öt - Nagy Enikő ugyanis Pestről érkezett - fős hajdúvárosi különítmény ennek a komoly megmérettetésnek. Kelemen Judit és Nagy Enikő párban teljesítették a félmaratont - 1:38:25-es idővel - ezzel a váltók között a harmadik helyezést sikerült elérniük. Molnár Tibor - ki feleségével, Gyöngyivel egy félmaratoni váltót is bevállalt (melyet nagyszerű, 2:04:22-es idővel abszolváltak) - a maratonisták táborát erősítette, nem is akármilyen teljesítménnyel: 4:14:06-os időeredménye eddigi legjobbja, méltán lehet büszke elvégzett munkája gyümölcsére. Jómagam egy felest teljesítettem - melyben 1:21:55-es időmmel az összetett második helyezést sikerült elérnem. Zárójelben jegyezném meg, hogy ha mondjuk Csontos Tibor vagy Lefkovits Attila is itt lettek volna, bizony csak távolról nézem a dobogót. Ezt csak azért tenném hozzá, mert bizony ők, na és persze a többi itthon maradt Körútfutó is nagyon hiányzott erről a remek eseményről.
Személyes vallomásom következik, ki nem kíváncsi, az ugorjon is az utolsó bekezdéshez. Aki mégis maradt, annak annyit mondanék: részemről azért vágtam neki ennek a versenynek, hogy megtudjam, mivel is jár egy-kétszáz ember számára megrendezni egy ilyen futást. Az anyagiakon túl kell egy jó csapat, egy jó ebéd, na és persze egy jó helyszín, melynél városunk határánál jobbat el sem tudok képzelni. Régóta ott a bogár a fülemben, hogy bizony mi is össze tudnánk hozni egy, a fentiekhez nagyban hasonlót, s ha az égiek is úgy akarják - márpedig a jó céloktól odafent sem vonják meg a bizalmat, akkor meg is tesszük.
Ennyi "személyeskedés" után zárnám is gondolataimat. Nagyszerű verseny, izgalmas küzdelem, kiváló eredmények. Kell ennél több? Azt hiszem, mindenki tudja a választ.
Andirkó László
