avagy használható ötletek, gondolatok leltára

épkézláb

épkézláb

Rotary félmaraton

Debrecen, 2011. március 12.

2015. november 15. - Nagyonnagyék

Rotary először, másodszor, harmadszor

Idén új versenysorozattal bővült a hazai utcai futók versenynaptára. Magyarország három különböző pontján, három eltérő unikummal várják és csábítják az egészséges életmód híveit.

A 4RUN elnevezésű fémaraton-sorozat első állomása Debrecenben volt 2011. március 12-én, szombaton. A rendezvényt Krecsmár András, a magyarországi Rotary kormányzója nyitotta meg, de nem hiányozhatott a verseny fővédnöke, Monspart Sarolta sem.

r1.JPG

A napot az 1361 méteres távot futók kezdték, ezzel tisztelegve Debrecen városa előtt, ugyanis 650 évvel ezelőtt, pontosan 1361-ben kapta meg a mezővárosi címet. A többezres tömeg célbaérkezését követően egy hangulatos bemelegítő, átmozgató torna készítette fel a félmaratonistákat a 4 körös megmérettetésre.

A közel 600 fős mezőny 10:00 órakor indult el a Gyulai István Atlétikai Stadionban egy felvezető kört követően az Állatkerten át a csónakázó tavat megkerülve a Nagyerdő fás útjai felé.

A többnyire erdei környezetet hangulatossá tette a madárcsisergésen túl a trombita-, és harsonaszó vagy dobpergés. A szokatlanul jó tavaszi idő ideális volt egy jó szezonnyitáshoz.

A Böszörményi Körútfutók SE tagjainak ez sikerült is, hiszen Forgács Imre várakozásnak megfelelően 1:43:33-as, míg Nagy Enikő 1:53:39-es idővel ért célba.
Csernáth Erzsébetnek és Rákos Piroskának pedig ez volt pályafutásuk első 21.097 métere. Első félmaratonjukat mosolyogva zárták, Böbe 1:58:58, míg Piros 2:20:30 alatt teljesítette a távot.

r2.JPG

A versenyt a férfiaknál Kovács Zsolt (01:10:54), míg a nőknél Szekeresné dr. Bakonyi Fruzsina (01:25:38), nyerte. Az eredmények a sikeres szezonnyitást igazolják.

Mindenkinek további kilométerekben gazdag, sérülésmentes 2011-es szezont kívánok!

A Rotary-szezon is folytatódik május 07-én a szekszárdi 2. Borvidék Félmaratonnal, és zárul június 05-én a Keszthelyi Maraton, Félmaraton és váltófutással. Hajrá!

Nagy Enikő

A bejegyzés trackback címe:

https://epkezlab.blog.hu/api/trackback/id/tr987477984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása